۩32.rész۩

§CHAEYOUNG SZEMSZÖGE§

Hulla fáradtan hazaértem, még szinte mondhatni az naposan a vidámparkból Jungkookkal, akivel meglepően nagyon jól éreztem magam. Ez lehet azért van, mert eléggé hasonlítunk egymásra jellemileg. Vagy inkább a stílusunk? Nem is tudom. A szobámba lépve egy vicces látvány fogadott. Dahyun szétterülve aludt az ágyamon. Én csak lefürödtem, majd felvettem a pizsim, s arrább pakolva végtagjait, elhelyezkedtem mellette. Másnap reggel egy hatalmas ordításra riadtam fel, s mintha csak egy pohár vízzel öntöttek volna le, felpattantam, s a csipa kiugrott a szememből. Szerintem még az is vigyázzba vágta magát. Egy kicsit megnyugodtam, mikor megláttam, hogy Dahyun az. Hirtelen tele lett a kicsinek nem mondható szoba, a tegnapi alakokkal. Amíg félrevonult telefonálni a lány, én addig sóhajtottam, és hanyatt vágtam magam az ágyban.
-Fáj a fejeem~..-
Nyöszörögtem, majd arra lettem figyelmes, hogy egyik pillanatról a másikra a földön vagyok. Kilöktek az ágyamból. Na nem, ilyet nem játszunk, főleg nem velem. Szépen, nőiesen felálltam, majd megráztam magam, s egy vigyorral a 7 fiúra ugrottam, mintha ott sem lennének. Ők nyöszörögni kezdtek, én pedig kényelembe helyezve magam, egy öntelt vigyorral megszólaltam.
-Na mi van már? Ennyi izmos pasi nem bír el engem? És még csak kövér sem vagyok.-
Kuncogtam.
-Hogy bánhatsz így azokkal, akik sokkal magasabb rangon állnak nálad?-
Szólalt meg egy mély hang a fülem mellett. Elgondolkodtam. Sajnos rájöttem, hogy igaza van, így gyorsan lepattantam róluk és meghajoltam, ezzel elnézést kérve.
-Sajnálom, teljesen igaza van!-
Na bakker.. Megint megcsináltam. Mindig elrontok valamit azzal, hogy barátkozni próbálok. De hiszen, ha korom bellik.
-Ezt nem hiszem el.. Már megint magázódik.-
Szólalt fel egyszerre Jungkook és Jimin.

-Nem meg mondtam neked, hogy következménye lesz, ha nem tegezel?-
Vigyorodott el Jungkook, mire nekem eszembe jutott az, amit tegnap mondott. Kicsit el is pirultam, majd még egyszer meghajoltam, s összeszedve cuccaim, beviharzottam a fürdőbe, hogy fel tudjak öltözni. Körülbelül egy óra múlva jöttem ki, addigra már mindenki eltűnt, hála az istennek. Magamra fújtam kedvenc parfümöm, majd egy hatalmas levegővétel után a kávézó felé vettem az irányt. Miután beértem, a főnököm állított meg.
-Te, Chaeyoung.-
-Igen?-
-Miért jöttél?-
-Hát.. Itt dolgozom..-
Csak nagyokat pislogtam, nem vágtam a helyzetet.
-Dehogy is! Elő lettél léptetve. Már nem kell itt dolgoznod, csak Park úrfi mellett kell lenned. Bár, vigyázz vele. Elég mérgesnek látszott az előbb.-
Én csak pislogtam, mint egy birka, majd bólintottam egyet.
-Hát.. Izé.. Rendben. Vagy is értem. Köszönöm, hogy szólt!-
Meghajoltam, majd levettem kötényemet, s visszaöltöztem a ruhámba. Kiültem egy kicsit a kávézó erkélyére, majd nem bírtam egy helyben maradni, így a korláthoz léptem, s rátámaszkodtam. Egy kéz érintette meg vállamat.
-Chaeyoung!-
Mérges hangon rántott fel valaki kényelmi helyzetemből, aki nem volt más, mint Park úrfi.
-Öhm.. Mi a prob-- -
Kérdeztem én volna, hogy mi a baj, de közbevágott.
-Mi az, hogy te Jungkookot kísérgeted vásárolgatni meg szórakozni? Te az ÉN asszisztensem vagy, nem az övé! Szóval ne merj még egyszer elmenni vele az engedélyem nélkül! Még egy ilyen és meg foglak büntetni!-
Én csak bámultam rá érthetetlenül, mire ő magához ölelt.
-I-izé.. Uram, én sajnálom.. Én úgy tudtam engedéllyel mentem Kook úrfival..-
Motyogtam, eléggé zavarba ejtő volt a helyzetem.
-Mi az, hogy úgy tudtad? És mi az, hogy "Kook"? Már becézgetitek is egymást?!-
Csak idegesen bámult rám két vállamat fogva, s nagyokat pislogva.
-Izéé~..-
-Aish! Hagyjad már ezt az "izéé~"-zést! Idegesít! És ne magázz.-
Sóhajtott egyet, majd elengedett. Kicsit higgadtabbnak látszik, de még mindig mérges.
-Sajnálom..-
Hajoltam meg, ő pedig csak megsimogatta fejem tetejét.
-Most az egyszer kegyelmezek. De többet ez ne forduljon elő!-
Elmosolyodott, én pedig szintén így téve bólintottam egyet. Ez a beszélgetés nagyon kínos volt, majd miután ő tovább állt, én is így tettem.

 Kimentem az épület elé, ahol járkálni kezdtem. Mikor már elhatároztam magam, hogy kiszellőztetem a fejem, ezért elmegyek sétálni, egy hirtelen fordulatot vettem, ezzel nekimenve egy fiatalembernek, akinek a kávéja egyenesen rám és az említettre ömlött. Mivel eléggé ki volt öltözve, gondoltam ő is valami gazdag ember, így nem reklamálni fogok kezdeni, hanem segíteni.
-Jaj, elnézést! Nem figyeltem, az én hibám!-
Előkaptam egy zsepit, majd a férfi öltönyét kezdtem el törölgetni.
-Semmi probléma! Figyelhettem volna jobban.-
Mosolygott rám kedvesen.
-De most miattam tönkre ment az öltönye.. És még a kávéja is kiborult..-
Fejemhez kaptam.
-Ez megoldható! Hívjon meg egy kávéra.-
Vigyorodott el, majd én csak kettőt pislogva (amíg felfogtam a kérését), bólintottam.
-Rendben! Akkor várjon egy percet! Hozom a tárcám!-
-Áh, nem kell! Akkor meghívom én! Hiszen az ön ruhája is tönkre ment. És akkor egyezzünk meg, hogy legközelebb ön hív meg engem. Jó?-
Mosolygott még mindig.
-Áh, hogy is tehetném én ezt meg.. A maga öltönye jóval többet ér, mint az én pár ezer wonos felsőm..-
Halványan elmosolyodtam.
-Ugyan! Jöjjön!-
Karomon ragadott, majd elvitt oda, ahol régen dolgoztam.
-Ez a kedvenc helyem. Nem nagyvonalú, de remélem nem baj, hogy ide hoztam.-
-Dehogy baj! Én is imádom ezt a helyet! Áh, ahjumma!-
Vigyorodtam el, ahogy megláttam az éppen az ajtón kilépő volt főnökömet, majd gyorsan megöleltük egymást. Ő is megörült nekem.
-Jaj, drága Chaeyoung! Már olyan régen nem láttalak! Mi van veled? Hogy megy a soro-- .. Áh, talán a fiatalember a barátod?-
Vigyorodott el ahjumma hol rám, hol a férfire nézve.
-Dehogy is! Ez.. Ez egy vicces történet.-
-Jó napot ahjumma.-
Mosolyodott el a férfi, majd folytatta beszédét.
-Nem, nem vagyunk együtt. Aztán majd meglátjuk.-
Nevetett fel halkan, majd az ahjumma is, én meg csak néztem hol jobbra, hol balra. Éppen, hogy egymásba botlottunk, a nevét sem tudjuk a másiknak, de azért ez a pasas már tervezget. Biztosan olyan, mint a többi. Sóhajtottam.
-Ahjumma! Két kávét kérek!-
Felelte a férfi, majd az ahjumma már hozta is.
-Egészségetekre.-
Mosolygott, majd lelépett, én pedig beszélgetni kezdtem a férfival. Megtudtam, hogy Marknak hívják őt, és van még hat testvére, de ebből kettő életét vesztette már egy autóbalesetben. Körülbelül három órán át beszélgethettünk már, mikor megszólalt a telefonom.
-Igen? Értettem. Már is ott vagyok... Bocsánat, a főnököm hívott, most el kell mennem.-
-Várj! A számodat megkaphatnám?-
-Persze..-
Lediktáltam a számot, majd elköszöntünk egymástól, s én a hotelbe siettem, ahol Jimin már az épület előtt várt rám türelmetlenül.
-Chae! Hogy nézel ki? Leöntötted magad? És így járkálsz? Na most nem is ez a lényeg. Gyorsan vegyél fel valami elegáns ruhát. Jó lenne, ha fekete lenne.-
-Ez? Nem érdekes. Béna voltam. De nekem nincsenek ruháim..-
-Mi? Nincsenek? De hiszen lány vagy! Na nem baj.. Akkor előtte beugrunk egy boltba. Gyere, haladj.-
Elvitt Gangnam-dongba, majd a legdrágább bolt előtt álltunk meg.
-De.. Nekem nincsen pénzem itt vásárolni uram..-
-Ki mondta, hogy neked kell megvenned? Válassz egyet, aztán vedd fel és mehetünk.-
Bementem, majd a legolcsóbb ruhát megfogtam, s a kezébe nyomtam.
-Ebben úgy néznél ki, mint egy kukás zsák! Hm.. Legyen ez!-
Egy elegáns, fekete, derékban tapadó ruhát nyomott kezembe, ami a legdrágább kategóriák között mozgott. Felvetette velem, majd mire kijöttem, már meg is vette.
-Na, gyönyörű vagy! Tessék, itt egy nyaklánc is.-
Feltette a nyakamba.
-Most már mehetünk.-
A kocsiba ültetett, majd vitt is a találka helyszínére.

§JIMIN SZEMSZÖGE§

Nagyon mérges voltam Chaera, miután megtudtam, hogy Jungkookkal flangált egész nap. Talán azért Kookiera jobban haragudtam. Miután kérdőre vontam, gyorsan le is léptem, mert ha tovább maradtam volna, talán olyat teszek, amit megbánok. Pár óra elteltével felhívtam őt, hogy jöjjön el velem egy rendezvényre, amire hivatalos vagyok, de nem akartam egyedül menni. Amikor megláttam abban a ruhában, amit a kezébe nyomtam, a szívem majd kiugrott. Nagyon dögös volt, az biztos. A helyszínre érve ajtót nyitottam neki, majd bementünk. Természetesen teli volt sznobokkal, s rajta látható volt, hogy kellemetlenül is érzi ez miatt magát. Halványan elmosolyodtam, majd karom nyújtottam felé, hogy kapaszkodjon csak belém. Még a végén elveszik a tömegben, azt mit csinálok? Ezek vadállatok.

-Chae. El ne engedj! Értetted? És húzd ki magad, emelt fővel járj.-

Magyaráztam neki, ő pedig csak követte az utasításokat. Rengetegen összegyűltünk, majd mikor végre a színpadhoz értünk, ahol elő kellett adni a prezentációinkat, Chae meghökkent.

-Mi az? Valami baj van?-

-Hm? Áh, semmi, semmi.-

Mosolyogva rázta meg fejét, ezzel még nagyobb gyanút keltve bennem. Folyamatosan egy férfit bámult, akit természetesen ismertem, így még nagyobb fejfájással járt az, hogy nem akarja elmondani miért teszi ezt. 

-Ne bámuld már!-

-E-elnézést..-

Hajtotta le fejét, de már késő volt. Természetesen drága Markunk elindult felénk undorító kaján vigyorával.

-Sziasztok.-

-Csá..-

-Most mi van Jiminiee~.. Talán bal lábbal keltél feel~?-

Még egy ilyen, és esküszöm pofán fogom vágni.

-Jaj, Mark.. Te, mint mindig annyira, de aannyira~ kiszámítható vagy.-

Mosolyogtam rá, mint ő rám, majd Chae elé állt. 

-Ha tudom, hogy itt leszel, akkor hoztam volna neked virágot..-

Chae fejét állánál fogva húzta fel, aki csak halványan elmosolyodott. Hirtelen reakcióként csak lecsaptam a kezét.

-Hja! Te meg mit fogdosod a nőmet?-

-A "nődet"?-

-Park úrfi.. Hányszor mondjam el, hogy nem vagyok a ba-- -

Mielőtt befejezhette volna, kezemet szájára csaptam, de túl későn, mert Mark hallotta minden egyes szavát.

-Mark, felettébb örültem, de most lépünk. Csá.-

Fogtam Chaet, és magam után húztam az erkélyre. 

-Chae! Miért kell folyton ezt csinálnod? Olyan nehéz lenne a tudattal élni, hogyha a barátnőm lennél?-

Csak pislogott.

-Igen, nehéz lenne..-

Végig szemembe nézett, így fájdalmasan érintett, de még mindig csak mondta.

-Nehéz lenne, hiszen teljesen más a ranglétra közöttünk. És még csak nem is ismerjük egymást. Alkalmunk sem volt arra, hogy netán beszélgetni tudjunk, vagy bármi más, ami azt mutatná, hogy érdeklődünk a másik iránt. Szóval kérem, ne mondogassa másoknak ezt folyton, mert ezzel csak engem bánt. Most pedig, ha megbocsájt, én visszamennék az épületbe, mert fázom.-

Meghajolt, majd bement. Én reagálni sem tudtam. Mérges voltam, feldúlt és szomorú. Ekkor megláttam Kookiet, így csak magammal hívtam beszélni őt. Valakinek panaszkodnom kellett.