§DAHYUN SZEMSZÖGE§
Amikor kinyitottam szemeimet egy teljesen idegen színt láttam, méghozzá világosbarnát. Az én plafonom otthon babarózsaszín színű, ezért kicsit megszeppentem. Egy határozott mozdulattal felültem és körülnéztem. Mellettem egy ismerős lány feküdt, Chaeyoung volt az. Rajta kívül még a földön is kiszúrtam két gyönyörű estélyi ruhát. Ekkor már kezdett derengeni pár dolog. Emlékeztem arra, hogy valaki elvezetett a szobáig meg arra is, hogy befestettem valakinek a haját és, hogy valaki átöltöztetett. Nagyot nyeltem, és csak remélni tudtam, hogy a mellettem szunyókáló volt az és nem azok a fiúk akik az emlékeimben voltak. Szinte bele se mertem gondolni abba, hogy mégsem ő volt. Hirtelen a fejembe nyílalt a fájdalom és mozdulni nem tudtam.
- Áhh... Ilyen ez a másnaposság... - Suttogtam és a fejemhez kaptam kezeimet. Itt még nem is lett volna probléma, de a kezem teljesen kék volt. Elkezdtem dörzsölgetni, hátha le tudom szedni, de nem sikerült. Elindultam volna a fürdőszobába lemosni a kezemről a kék szutykot, amikor az ajtóban megtorpantam. Az ajtónál volt egy óra, ami kilenc órát mutatott. Majdnem össze estem, úgy meglepődtem, de csak egy hangos kiáltás jött ki a számon.
- Bassza meg! - Torkom szakadtából üvöltöttem, eszembe sem jutott, hogy valaki felébred rá. Már rég a munkában kellett volna lennem. Mire befejeztem az ordibálást, már szinte az összes ismerős arc a szobában volt. Az összesnek, egytől-egyig a szemük alatt karika virított és látszott rajtuk a kialvatlanság.
- Mit ordibálsz hajnalok hajnalán? - Kérdezte a középen álló fiú, fennhangon. Azt hiszem ő a szálloda tulajdonosának a fia.
- Milyen hajnalról beszélsz?! Már kilenc óra elmúlt és nekem meg már rég munkába kéne lennem. Mit kezdek magammal ha kirúgnak? - Szomorodtam el.
- Munka? Rég hallottam már ezt a szót. - Nevette el magát a srác.
- Miért nem hívod fel a főnöködet és kérsz elnézést? - Javasolta Suga.
- Jó ötlet! - Csillant fel a szememben a remény, és egyből a mobilomat kezdtem keresgélni. A párna alatt találtam rá, az újonnan vett üvegfólia meg volt rajta karcolva. Felnyitottam rajta a biztonsági zárat, és döbbenten pillantottam meg a hét nem fogadott hívást a főnökömtől. Egyből vissza is hívtam, hogy elnézést kérjek.
- Maga meg mit képzel, hogy nem megy be a klinikára?! Engem hívogatnak azzal, hogy nincs ott senki és beteg az állatuk... - Egy barátságtalan, ideges hang szólt bele a készülékbe.
- E-elnézést, közbejött egy nagyon fontos dolog. Most fogok indulni a munkába. - Próbáltam kifogást találni.
- Akkor haladjon! Már most azonnal kirúgnám magát az állásából, csak a mai világba nem könnyű profi állatorvost találni... Egy lövése van még, ha azt is elbaltázza, ki van rúgva! - Kiabált bele a telefonba, én pedig próbáltam messzebb tolni a fülemtől a telefont.
- Értettem. Már indulok is! - Kinyomtam a telefont és a fürdőbe kezdtem rohanni a ruháimmal együtt. Gyorsan fel is kaptam magamra és lerendeztem az arcomat, illetve a gubancokat kifésültem a hajamból. A fürdőszobából kilépve még mindig a többieket pillantottam meg akik csak értetlenül néztek engem.
- Elnézést kérek a kellemetlenségért! Ha nem baj, akkor délután visszajönnék a dolgaimért, mert most sietnem kell a munkára. Viszlát! - Meghajoltam, majd sprintelve kifutottam az épületből.
- Elnézést a késésért! Máris kinyitom az ajtókat, és megvizsgálom a kutyust. - Tisztelettudóan meghajoltam a hölgy előtt.
- Mi az, hogy csak most ért ide?! Már 1 órája itt várakozok szegény kiskutyámmal! A táblára nem ez volt kiírva, legközelebb nem jövök ide az biztos! - Dühösen kiabálni kezdett velem.
- Még egyszer elnézést kérek... Hozza be a kutyust a rendelőbe. - Kinyitottam előtte az ajtót. Ő még motyogott valamit, de nem igazán értettem. A rendelőbe érve elkezdtem megvizsgálni a kutyát. - Mik a kutya panaszai? - Kérdeztem, mert nem találtam az állaton semmi különöset.
- Állandóan ki akar menni a házból és nem tud nyugton maradni. - Felelte a nő, mire én halkan el is nevettem magam.
- A kutya teljesen egészséges, de nem lesz sokáig az, ha nem engedi ki a természetbe. Neki is ugyan úgy szüksége van friss levegőre, napsütésre mint az embereknek. És az sem hátrány, hogyha megismerné a kinti világot, mert ránézésre nem múlt el még egy éves sem. Nyugton maradni valószínűleg azért nem tud, mert ilyen fiatalon még játékosak a kutyák. - Próbáltam érthetően elmagyarázni neki a dolgokat, mert ránézésre nem hiszem, hogy bármennyire is értene a kutyákhoz.
- Mégis mit képzel?! Pontosan tudom, hogy mi kell az én kis drágámnak! Elmegyek egy másik orvoshoz, mert biztosan van valami baja. - Rám csapta az ajtót és elviharzott a kutyájával együtt. Nem is értem, hogy az ilyen emberek miért vesznek maguknak állatot. A kocsi hangját már messziről hallottam, ami azt jelentette, hogy elmennek. Kimentem az előtérbe és kitettem a "Nyitva" táblát, a villanyokat is felkapcsoltam, illetve a függönyöket elhúztam. Nekem is fel kellett vennem a köpenyem és a munka cipőmet. Ebédidőre ételt sajnos nem hoztam magammal, de nem is igazán voltam éhes, mert a fejfájásom elnyomta a hasamban érzett fájdalmat. Igazából azon az idegesítő hölgyön kívül csak egy ember jött be, szóval nem voltak sokan. Ő zárás előtt tíz perccel toppant be mosómedvéjével. Ritka látni erre fele hasonló állatokat. Nagy örömmel fogadtam őket, összebarátkoztam az állatkával és a gazdijával is egyaránt. A mosómedve szerencsére teljesen egészséges volt, csak a mancsában volt egy pici szálka. Az állat tulajdonosával megbeszéltem egy találkozót még aznapra. Egy cukrászdába hívott el, amiért "megmentettem az állatkája életét".
§SUGA SZEMSZÖGE§
Megoldottuk a lány elhelyezését, szerencsére nem velem aludt, hanem azzal a másik lánnyal. Nem tudom, hogy reggel szerencsétlen mit érezhetett, de elkezdett ordibálni és az idegesítő hangjával felkeltett mindenkit. Ebben a legfelháborítóbb az, hogy a munkahelye miatt kiabált. Én már rég nem dolgoztam sehol, sőt... Soha sem dolgoztam, mindig volt pénzem ezért nem volt rá szükségem. El sem tudom képzelni, hogy valaki abból él, hogy dolgozik, pedig szinte mindenkivel így van. Nekem jól megy, a mai napom is egész jól fog alakulni, ha minden úgy megy ahogy terveztem. Ha minden igaz ma költözök be a szállodába. A régi lakásom jó lesz vészhelyzet esetén. Miután Dahyun lerendezte a telefonálást, és egyéb dolgait, visszamentem a szobámba és felöltöztem. Mielőtt még hazamentem volna, gondoltam kiszedem a hajamból a festéket. A mosdókagylóban el is kezdtem mosni, de semmi nem jött ki belőle. Még csak a víz sem lett kék, vagy bármi hasonló. Előkerestem a kidobott festékes dobozt és végigolvastam amit írnak róla. Az az idióta nem is kimosható festéket vett....
- Tönkretette a hajam... Ezért még kapni fog... - Ütöttem egy jó erőset a falba. Nagy nehezen túlléptem a ügyön és a kék fejemmel sétáltam el a lakásomig a cuccaimért. Hamar összepakoltam, nem kellett onnan túl sok minden. Visszafelé természetesen nem gyalog mentem, hiszem cipelnem kellett volna egy bőröndöt. Taxival tettem meg a visszautat. Az utazótáskámat felkaptam és felcipeltem a lépcsőn. Az előtérben már várt rám egy dolgozó, hogy elintézzük a beköltözésemet. Pár papírt kellett kitöltenem, illetve volt egy két szóváltás közöttünk, hogy mit szabad, s mit nem. Egy cseléd hozta fel a cuccaimat a szobába utánam. Egyből ki is pakoltam és elrendeztem mindent a szobába, az én stílusomra. A kilátást néztem az ablakban állva, mikor szemet szúrt, hogy a színes hajú lány meg egy fiú együtt sétálnak és nevetgélnek. Ennek a csajnak van valakije?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése