۩17.rész۩

§DAHYUN SZEMSZÖGE§

Húgom meg sem lepődött a helyzetemen, még csak meg sem sajnált. Még hogy szerelem... Én nem vagyok szerelmes Sugába és félni sem félek tőle. A rövid társalgás után paradicsom piros fejjel tértem vissza a házba. Éppen azt terveztem, hogy megpróbálom kiszedni a színt a hajamból. Éppen mondtam volna egy tisztító bűbájt, (ami nem tudom, hogy működött-e volna) amikor Suga közbeszólt.
- Na, miért lettél szivárvány? - Mosolygott rám. Azt hitte, hogy vicces volt, pedig egyáltalán nem. Semmi kedvem nem volt most a társalgáshoz, ugyanis most már attól is zavarba jöttem, hogy rám nézett.
- Miattad. - Válaszoltam röviden, s ismét belekezdtem a bűbájba.
- Ezt hogy érted? - Billentette jobbra a fejét olyan kiskutyásan. Ekkor úgy éreztem, hogyha még egyszer beleszól én leütöm.
- Úgy értem, hogy belenyúltál a pajzsba és az érzése- - Inkább nem mondtam tovább, mert még a végén bele fog hinni valamit. - Vagyis, csak ennyi. Belenyúltál a pajzsba és nem kellett volna. - Próbáltam kijavítani magam.

- Ohh... Értem, akkor bocsi. De így szebb vagy. - Vetett rám egy halvány mosolyt, majd megragadta a csuklómat. - Egy picit gyere velem. - Még ellenkezni sem volt időm, mert mire észbe kaptam már ott is voltunk. Egy magas fához vitt, aminek felmentünk majdnem a tetejéig és leültünk egy ágra. Sugával elkezdünk beszélgetni, mindenféle butaságról, amin folyamatosan nevettünk. Később viszont rátért a lényegre.
- Azon gondolkozom már egy ideje, hogy... - Kezdett bele mondandójába. - Nem tudom melyik a rosszabb... Kimondani valamit, majd azután az kívánni, bárcsak ne tettem volna vagy nem mondani semmit, és később azt kívánni, bárcsak kimondtam volna? - Hajtotta le fejét és sóhajtott, majd a szemembe nézett. - Lehet még meg fogom bánni, de én kimondom. Dahyun, szerintem én beléd szerettem. - Kicsit elpirult, de a szeme sem rebbent. Nem tudtam, hogy ezt most komolyan gondolja vagy csak viccel.
- Suga... A testvéreid ezt nem hiszem, hogy jó szemmel néznék. - Húztam oldalra a számat.
- Nem érdekel. - Felelt magabiztosan, majd magához húzott és megcsókolt. Mindenféle előrejelzés, vagy szólás nélkül lekapott. Azért egy kicsit, tudat alatt örültem neki, de ezt nem vallottam be magamnak. Ekkor hirtelen egy nagy reccsenést hallottam, s emellé társult még egy sikítás. A hangot egyből felismertem, a húgomé volt. Mikor megpillantottam, már ösztönből ugrottam le a fáról és próbáltam elkapni testvéremet, de ez nem sikerült. Mint kiderült fát akart vágni a lelkem és leszakadt az ág alatta. Szerencsére nem lett komolyabb baja, mert pár perccel az esés után már vigyorgott. Ekkor Jungkook felemelte és el akarta vinni, később egy durva hang szólt utána. Nem is emlékszem pontosan, hogy mi történt, de a végére egymásnak esett a két fiú. Meglepődve néztem a verekedést, majd feleszméltem.
- Mit áll itt mindenki? Szedjétek már szét őket! - Néztem végig az embereken, de nem igazán indult meg senki. Löktem egyet Sugán, aki ekkor Monsterre nézett és megindultak mind a ketten szétszedni a két vadászt. Hirtelen nem is tudtam mit tegyek, ezért gyorsan odarohantam húgomhoz.

- Le tudja valaki kezelni a sebeit? Vagy nekem kell? - Senki sem válaszolt, ezért hozzáfogtam. Nos, azt tudni kell rólam, hogy az én gyógyítás erőm még nem túl fejlett, de azért hatásos. Még szerencse, hogy nem volt túl komoly baja, csak pár horzsolás. 

§SUGA SZEMSZÖGE§

Tisztes távolságból figyeltem ahogyan Dahyun gyógyítgatja húgát. Mikor már végeztek, Jimin odament a lányhoz és elmentek valahová. Ekkor az én kedvenc boszim egyedül maradt, de csak rám nézett majd ő is tovább állt. Nem tudom, hogy akkor most jól tettem-e, amit tettem vagy sem. Én tényleg belé szerettem. Bementem a házba a többiekhez, és amint beléptem Jimin egyből átkarolt és megfordított. Így az irányt kifelé vettem vele együtt. Leültünk a kerítés széléhez és elkezdett beszélni hozzám.
- Láttam amit csináltál és ez nem hiszem, hogy jó ötlet. - Nézett rám rosszallóan.
- Mire gondolsz? Egyértelműen mondd amit akarsz. - Vágtam rá, pedig pontosan tudtam, hogy miről akar velem társalogni.